Cikkek

Legnagyobb örömömre sikerült egy napon keresztül vezetnem egy Borismaster-t, így leírhatom a sok kollégát illetve buszrajongót érdeklő dolgot, azaz milyen is vezetni az új Londoni buszt? Kevés város van a földön mely megengedhet magának egy saját busz tervezését teljesen az alapoktól, ez Londonnak...
Az ember sokszor nem juthat be olyan helyekre ahova szeretne, azonban 2013. Június 8.-án Szombaton nyílt nap lesz az egyik Londont kiszolgáló Busz garázsban. Ki lehet próbálni rengeteg régi buszt melyek igen jó állapotban vannak, így megtudhatjuk milyen lehet utazni azokon a buszokon melyeket a...
Rövid hír: Az ilyen kis weboldalak életében nagy szó, ha egy sokak által olvasott helyen megjelenhetnek, nekünk ez elég hamar sikerült, ugyanis a 23ezer kedvelésnél járó Határátkelő Blog-on jelent meg egy kivonat az eddigi cikkekből.  A bejegyzést  közel 900-an kedvelték és több mint...
Londonban nagyjából korlátlan a buszvezetői állások száma. Sokszor D kategóriás (itt PCV-nek nevezik) jogosítvány nélkül is felveszik a jelentkezőket, ahogy ez a feleségemmel is történt, bár ez nem mindig van így. A fentiek ellenére nem könnyű kikötni a piros buszok volánja mögött, tehát nem kell...
Pécs - Camborne - London az út amit bejártunk, azaz, hogy lettem Londoni buszsofőr A Londoni Buszosok weboldal előző verziójában talán egy kicsit rosszul közelítettem meg a "Hogy legyél buszsofőr Londonban" kérdést, ezért a V2-ben azaz itt, inkább azt írom csak le, hogy én hogy jutottam el...
  A tervemmel ellentétben a második bejegyzésben még nem térnék át a szakmai vonalára a Londoni buszozásnak, mert sajnos válaszolnom kell egy másik blogban történt, Londoni buszvezetőket érintő kritikára, ami így néz ki: Idézet innen: Tulajdonképpen boldog vagyok (Határátkelő blog) Tanfolyam...