Borismaster bemutató teszt

Legnagyobb örömömre sikerült egy napon keresztül vezetnem egy Borismaster-t, így leírhatom a sok kollégát illetve buszrajongót érdeklő dolgot, azaz milyen is vezetni az új Londoni buszt?


Kevés város van a földön mely megengedhet magának egy saját busz tervezését teljesen az alapoktól, ez Londonnak több mint 1 millió fontjába került darabonként azaz, az első 9 darab prototipus darabja került ennyibe. Az ezek után készülők már "csak" kicsit több mint 300ezer fontba fognak fájni.  Azonban ebben a városban 700 felett van az útvonalak száma melyeken körülbelül 7500 darab busz szaladgál, napi több mint 6 millió utast kiszolgálva.

Az egyik Prototipus a 38-as vonalon.

Boris Johnson London polgármestere és a régi Routemaster név összevonásából alakult ki a "New Bus For London" vagy "New Routemaster" beceneve, a Borismaster vagy Boris Bus. Ezt a buszt kizárólag Londonban fogják használni, és ahogy az szokott lenni, a politikusok itt sem politikai céljaiktól mentesen álltak a busz létrejötte mellé vagy azzal szembe. Mivel számunkra ez lényegtlen erről elég is ennyi.

Type Trainingen

A tesztelés helyszíne első nap a Type Training, azaz a típus tréning keretein belül a Londoni 24-es vonalon zajlott, ugyanis elsőként ez a viszonylat lesz az ahol kizárólag ezek a buszok fognak közlekedni. Mivel itt többen voltunk én "csak" a Victoria Station - Westminster Abbey - Parliment Sqare - BigBen - White Hall - Trafalgar Square - Leicester Sqare szakaszon vezettem, majd átadtam a volánt egy kollégának.  

Victoria Station, innen én vezetek

Természetesen ezen a rövid szakaszon csak elsőbenyomásokat tudtam szerezni a buszról, hisz London belvárosa nem igazán ad teret a nézelődésnek, minden másodpercben a forgalmat kell figyelni. Ami elsőre mégis feltűnt, az a hang vagyis annak hiánya. Mit lehet erre mondani? Imádom! A sofőr szinte teljesen mentesül a motorzajtól ami napi 8-12 órán keresztül óriási megkönnyebbülést jelenthet, kevésbé fáradtan szállhatunk ki a műszak végén a vezetőfülkéből. A másik dolog ami elsőre kicsit fura volt, az "automatikus" fékezés, ha levettem a gázról a lábam a busz szép lassan lassult, kb 5%-os fékerővel. 

Tehát a cél az volt, hogy elkészüljön az ikonikus Routemaster 21. századi változata, a tervezést a Heatherwick London studió nyerte el, az első 1000 darab busz legyártásának a joga pedig a Wrightbus-hoz került. Érdekes, hogy a buszon semilyen márka vagy tipus jelzés nem található, pedig a 136 Kilowattos (700Nm) diesel egységet a Cummins szálítja, az elektromos rendszert pedig a Siemens.  

A Volvo féle Hybrid rendszerhez képest ez már soros megoldású, azaz a Diesel erőforrás kizárólag az akkumulátorok töltésére használt generátorok hajtásáról gondoskodik, a busz mozgatását pedig egy 130KW, teljesítményű 1500Nm forgatónyomatékkal megáldott elektromotor végzi. Az akkumulátorok 17.4 Kilowattóra kapacitású folyadékkal hűtött egységek, melyek meghibáspdása esetén a busz képes Diesel üzemódman is haladni, de persze a 4.5 literes motor nem 12 tonna súly mozgatására való, főleg nem hosszútávon.

A buszban kizárólag a sofőr ablaka nyitható, így az utasok kénytelenek megbízni a Denso légkondicionálókban, melyek sajnos az általam vezetett buszban sem mindig muzsikáltak tökéletesen, illetve egy kolléga aki egy éven át vezette a kilenc darab prototipust, arról számolt be, hogy a klímával sok probléma akadt azokban a buszokban is. Arra is volt példa, hogy az összeset ki kellet venni az utaskiszolgálásból mert 40 fok körül volt az emeleten a hőmérséglet. Kiváncsi lennék, hogy az egyéves tesztüzem alatt ezt miértnem sikerült kijavítani.  

  

A busz formája talán az egyik legmegosztóbb a világon, talán csak az E-Bone tanulmányt sikerült hasonlóan extrémre terveznie Simon Péternek. A 11.23 méter hosszú busz a jelenlegiekkel elentétben nem kettő hanem három ajtóval rendelkezik, melyeken egyaránt engedélyezett a fel és le szállás. A jelenlegi rendszer szerint csak elöl lehet felszállni a buszokra és csak a sofőr előtt van egy Oyster kártya olvasó, az új paripa minden ajtajánál lehetőség van akár a megszokott Oyster vagy bármilyen Contactless azaz érintés nélküli fizetést lehetővé tevő bankártyával az utazási díj megfizetésére.  

folytköv.....