Laikus, de legalább kritikus

 

A tervemmel ellentétben a második bejegyzésben még nem térnék át a szakmai vonalára a Londoni buszozásnak, mert sajnos válaszolnom kell egy másik blogban történt, Londoni buszvezetőket érintő kritikára, ami így néz ki:

Idézet innen: Tulajdonképpen boldog vagyok (Határátkelő blog)
Tanfolyam a piros 7-esen

A buszvezetők meglepően jól fizetett alkalmazottak, ugyanakkor nem nagyon iparkodnak. Értem én, hogy nem ugyanolyan dolog három tonnát a fejed felett egyensúlyozni, mintha alattad van, de azért szívesen beíratnám őket egy kéthetes képzésre a piros hetes sofőrök mellé.

Rájuk férne, hogy megtanulják, hogyan kell a Rákóczin hetvennel, telefonálva ugratni az úthibákon, a 2500 mm széles busszal a 2510 mm széles sávban, úgy, hogy közben a miniszoknyás csajt figyelik a tükörben, a gyalogosok pedig már félig leléptek a járdáról és belelógnak a buszsávba. Mindezt éveken át, minimális vagy nulla balesettel.

Az itteniek nem ilyenek, ezeket semmi nem billenti ki harmincból. Vagy éppen húszból, egy biciklis mögött. Nagyon kevés sofőr van, aki tényleg tolja neki. Sajnos ez alapvetően meghatározza, milyen a buszközlekedés minősége (rossz). Sok a busz egyébként, de szerintem egymást akadályozzák a közlekedésben, annyi van, valamint megálló megállót követ."

Megpróbálom egyenként megválaszolni az egyes kritikákat, de előbb elszeretném mondani, hogy nem azért írom ezt a bejegyzést mert haragszom az íróra, hisz biztos előfordult velem is, hogy egyszer-egyszer laikusként kritizáltam különböző dolgokat. 

Igen, tény, hogy jól vagyunk fizetve, ahol én dolgozom ott 13-19 font között mozog az órabér, nyilván a sima hétköznap a 13 a hétvégi túlóra pedig a 19, és igen nem nagyon iparkodunk a reggelli illetve a délutáni csúcs forgalomban, később leírom miért. Azonban az esti órákban van olyan útvonal ami 36 buszmegállót érint és 25 percet kapunk rá. Persze nem kell megállni minden megállóban, de ezekben az órákban kihasználjuk a buszaink határait, természetesen a kresz szabályait betartva, esetleg minimálisan megszegve. Szóval padlógáz a két megálló között, majd olyan fékezés aminél az utasok még épp nem esnek el. Pont a határátkelő egy régebbi posztjában írta valaki, hogy a Londoni buszosok nagyon agresszívan vezetnek, de ezt az emberek megszokták, ez ugye éles ellentétben áll a te tapasztalataiddal. Ez pedig azért van, mert teljesen helyzet függő, hogy a sofőr menyire iparkodik, első a biztonság. 

Ez a három tonna a fejünk felett semmin nem változtat, buszos tempót alapul véve, ugyanolyan gyorsan lehet vele kanyarodni mint a single deckerel, nyilván extrém körülmények között, mondjuk egy verseny pályán előbb borulna az emeletes mint az egy szintes busz. 

Ezen weboldal előző verziójának a fórumán beszélgetünk pár otthoni buszvezetővel, hogy jönnének ide, amit az én segítségemmel oldanának meg, de miután mutattam pár videót Londoni Busz fedélzeti kameráról, hogy mint hogy megy itt a közlekedés szinte mind meghátrált. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ők vagy mi bénább sofőrök lennénk a másiknál, biztos vagyok benne, hogy ha esetleg mégis kijönne valamelyik megtudná oldani, csak egyszerűen ha otthon is elvannak van munkájuk nem kockáztatnak, nem jönnek egy állatkertbe. Tény, hogy én 10 év balesetmentes vezetés után érkeztem meg ide és az első napokban megizzadtam rendesen, úgy éreztem magam, mint valami kezdő úrvezető.  Ha már tanfolyam, szakmai fórumokon alap, hogy a Londoni buszvezetők képzése a világ élvonalába tartozik, nem sok városban fordul elő az, hogy a padka és busz közé befurakodik egy biciklis, a másik oldalon egy másik megy a busz mellé, tehát bár melyik irányba mozdulsz elütsz egyet közülük. 

A második bekezdésedben három olyan dolog is szerepel amiért minket ha csak az egyik is fent áll azonnal kirúgnak, de ezen hármon kívül a többi is necces. Ha a telefont előveszed a fülkében azonnal kirúgnak. Tehát "hetvennel, telefonálva" és a többi. Hozzánk bármikor felszállhat három különböző szervezet (DSA/DVLA, TFL, és a Vállalat) egy-egy ellenőre civilben mint egy utas, akinek az a feladata, hogy hibát találjon a munkánkban. Ezenkívül a sofőrt minimum két kamera figyeli az egyik úgy, hogy a műszerfal is látszik, bár ez nem is lenne fontos, mert a buszokban egy egyszerűbb telemetriai is működik ami menti az adatokat, e mellet pedig egy Driving Assist nevű (erről fogok írni egy ismertetőt a jövőben) a gyorsulási erőket mérő mókás kis szerkezet. Eddig tehát öt(5) darab a munkánkat ellenőrző tényezőt soroltam fel. A hatodik pedig a kedves utas. Anglia a feljelentők országa, szerintem itt durvább a helyzet ebből a szempontból mint anno a III/3-as korszakban otthon. Tejesen normálisan vezetsz, az utas egyik kezében három szatyor a másikkal a telefont tartja a füléhez, miközben megpróbál lejönni a nem kicsit meredek emeleti lépcsőről, miközben a busz még mozgásban van. Természetesen elég hamar "leér" majd feljelenti a céget kártérítést követelve, a sofőrt pedig felfüggesztik az ügy kivizsgálása időtartamára, pedig nem is csinált semmit rosszat. Vagy amikor az iskolás gyerek nem akar iskolába menni, a busznak kell egy erősebbet fékezni, a sofőr megkérdezi az utasoktól, hogy mindenki jólvan-e, amire mindenki azt válaszolja, hogy persze semmi gond mehetünk tovább, majd az iskolában a gyerek azt hazudja, hogy beütötte a fejét, aminek semmi látható nyoma sincs, de legalább hazamehet Playstation-özni, a sofőrt ismét felfüggesztik, plusz írásbeli figyelmeztetést kap amiből három elég a kirúgáshoz.

"2500mm-es busz a 2510mm-es sávban." Ez a legmókásabb. Angliában a sávok felfestése botrányos, szerintem itt nem létezik szabvány a minimum szélességre, csak egy példa (tudok jó sokat): Két párhuzamos egy irányban haladó sáv megy, majd jön egy gyalogátkelőhely amiknél középen van egy pici járdasziget ahol hirtelen csak másfél sáv lesz, itt már nem fér el két teherautó vagy busz egymás mellet, de sokszor még egy busz és egy személyautó sem, mindez úgy, hogy semmiféle előzetes, felfestés vagy tábla nem jelzi ezt a mókás kis sáv összeszűkülést azon kívül, hogy a járda sziget előtt 2 méterrel megszűnik a szaggatott vonal. Természetesen a személyautós nem fog lassítani, főleg ha turista, nem is sejti, hogy ekkora baromság létezik a földön, vagy ilyesmi, ha kell neked megy oldalról, amiért a kresz szerint téged is meghurcolnak, mert itt létezik az 50/50 hibás mindkét fél fogalom. Szóval mi vigyázunk mindenkire... 

Mókás megoldás

Semmi nem billent ki a 20-30-ból minket. Nappal közepes vagy erős forgalomban főleg a belsőbb kerületekben biztos, hogy nem. Rengeteg oka van.


Biztonság:

 Naponta kettő(!) Busz vs. Gyalogos/Biciklis ütközés történik Londonban. Pedig 20-al 30-al megyünk. Megállóból, lámpától elindulás előtt négy lépésben nézelődünk, Bal-Jobb tükör, Magunk mellé jobbra le a holt térbe, majd ismét Bal tükör. Sajnos nem mindig elég a fűl-hallgatóval a fülében a piros lámán körülnézés nélkül alapból áthajtó biciklisek megvédésére. A gyalogosok sem a lámpát nézik, hanem hogy én a busszal állok-e, ha igen mennek, amikor kiengedem a féket és ezt meghallják szaladnak, de minimum kettő még lelép. A gyalogos a járda úthoz közeli felén szinte a padkán gyalogol, sokat gondolkodtam de -sajnos nem végeztem pszihológiai képzést- nem jöttem rá, hogy miért a járda helyett az útra lelépve (íme: klikk) kerülik ki az útjukba eső táblákat, postaládákat és egyéb akadályokat miközben van elég hely a járdán, természetesen ilyenkor nem néznek hátra, hogy jön-e valami a buszsávban.  Jól vagyunk fizetve?

Előírások, menetrend:

Londonban két fajta buszvonalat különböztetünk meg, az egyik a Low Frequent a másik pedig a High Frequent. A High Frequent a 15 percnél sűrűbben közlekedő vonalak (8-12perc), ebből van több, a Low pedig értelem szerűen a 15 percnél ritkábban járó járatok. Fentebb írtam, hogy összesen három különböző szervezet (+3 egyéb) ellenőrzi a munkánkat, sajnos azonban ez nem igaz, ugyanis minden buszban van helymeghatározó ami a TFL-nek küldi, hogy a menetrendhez képest milyen időben mentünk, hol álltunk meg stb... Minden buszban van iBus kijelző ami a sofőrnek mutatja, a menetrendhez képest vagy az előtte haladóhoz képest a helyzetét. Low-nál időt mutat (plusz/munisz) High-nál pedig követési távolságot egy helyes kis ábrán.

Az első amit tanítanak, hogy bármenyit(!) késhetünk, de maximum négy és fél perccel mehetünk korábban amit egyes cégek 2:30-ra csökkentenek, hogy még véletlenül se lépjük át a TFL-es határértéket mert azért pénzlevonást kap a cég. Ha a sofőr sietne is a controller látja, hogy éppen, hogy áll és azonnal rászól rádión, ekkor van az, hogy a busz áll a megállóban 2-3 percet, az utas ideges a sofőr meg nem tud mit tenni, hisz ő csak követi az előírásokat illetve az utasítást. 

 Talán mégsem vagyunk annyira megfizetve? 

Köszönöm a figyelmet.